így nem is írok sokat. hazaértünk rendben, itt vannak még képek magyarázatokkal mellettük.
reggel elmentünk a Kunstmuseumhoz, elvileg ide jeleztek egy Hasselblad-kiállítást (innen származik a gép). ami várt minket, az egy életlen képekből álló fotókiállítás. mellette bemehettünk a sima múzeumba is, de oda egyébként is ingyenes a belépő. hát ööö szép volt.
ezután elmentünk megint a Haltemplomba (igazából ez egy halpiac, csak templomra hasonlít az épület maga, ezért így hívják). egyszer már voltunk itt, csak esett. szép rákos szenyát lőttünk, megenni is alig bírtuk.
délután már buszoztunk is kifelé a reptérre és jöttünk haza. azért a lowcost reptéren meredek, hogy csillárok lógnak a plafonról :D de legalább igyekeznek. természetesen megint sikerült kisbaba mellé ülnünk.
nekem lerohad a torkom, de a tüdőm már talán jobb. holnapra semmi bajom se lesz, mert pihenhetnék jobban.