reggel elmentünk végre Nagoyából, simán elértünk egy shinkansent Kyoto felé, még ülőhelyünk is volt.
Kyoto nagyobb turistaközpont, mint bármi, ahol eddig voltunk és ebbe a tokyoi császári palota is beletartozik. irtózatosan sokan vannak. vagyunk :D nagyjából elboldogultunk a városban közlekedésileg, de sétáltunk sokat.
csomagmegőrző dobozt találni kihívás volt, így, hogy nagyobb az enyém most, csak kettőbe fértünk bele.
kezdésnek elmentünk a Fushimi Inari-taisya szentélybe, itt volt messze a legtöbb turista.
utána elindultunk sétálva a Toofokuji templom felé. isteni szép, de komolyan. ha csak ezt látja valaki Kyotoból, már az is csodálatos.
itt kihagytunk egy napirendi pontot és egyből a Gion negyedbe metróztunk, ami kvázi az óváros rész, itt vannak/voltak a gésák. beültünk egy Starbucksba, de itt fizetős a net (vagyis egy előfizetőnél kell venned egy fizetős részes kártyát és azzal regelve vagy és onnantól ingyen van, de ez szemétség).
elkapott minket is a cseri-láz teljesen, egy út volt a közelben, amiről tudtam, hogy szép, de azt nem, hogy tele van cserifákkal. fotóztunk rendesen :)
félhulla állapotban (hetek óta nem aludtuk ki magunkat és egy hete pörgünk itt a fejünk tetején) átvonszoltuk magunkat a Kyoto Old Imperial Palace kertjébe, ahol ugyan láttunk két lovas rendőrt, de bemenni sehova se lehet, külön engedélyt kell előtte kérni valami hivataltól.
gondoltuk, akkor majd jól megnézzük a Nijo kastélyt. meg ahogy azt Móricka elképzeli. van egy 600 yenes belépő, de elhasználtuk a készpénzünket a Kyoto állomáson reggel, mert nem lehetett a sima élelmiszerboltban kártyával fizetni. OK, akkor ATM. megkerestük a legközelebbit, megfejtettük, de csak 10ezret lehetett levenni, ennyit nem akartunk. a következő nem ette a kártyánkat, a harmadikban megint csak 10ezer. ja, az első helyen sikerült riasztanunk az egyik gomb megnyomásával a rendőrséget, amire azt hittük, a kártyát adja ki :D szerettek, na. szóval itt már kivettük azt a pénzt, mert fél órája szórakoztunk ezzel. mire visszaértünk a kastélyhoz, nem engedtek már be, mert egy órán belül zárt.
elindultunk le a Higashi Honganji templomhoz, itt épphogy bejutottunk. cipőt levesz, bent fotózni nem lehet (kivéve a magyaroknak sutyiban).
este még ettünk egy fasza fagyit, az évben az elsőt (egész kellemes idő volt, tavaszias, pólóban rendben volt), majd átvonatoztunk Osakába.
alig találtuk meg a boltot, amit kerestünk, egy lányt megkérdeztem és nem csak elmondta, hogy merre, hanem eljött velünk a boltig teljesen. tök aranyos volt.
aztán kivonatoztunk a szálláshoz, itt vagyunk 10 percre a Kansai reptértől, hajnalban megyünk ki és reggel 9re Okinawára érünk. holnapra vacak időt mond, de 21-24 fokot, szerdára jobbat, napsütéssel.