Szombat reggel a közeli Fukushu parkba mentünk. Voltunk már itt, csak szeretjük. Itt se volt jó a sok kínai turista társasága.
Ezután bepattantunk a kocsiba és kimentünk a kikötőbe. Sose sikerült még kijutnunk a tokyoi Tsukiji halpiacra, pedig állítólag ott van a legfinomabb sushi, ezért most kimentünk az itteni halpiacra. Mivel meglehetősen sok a tenger körbe-körbe, nagyot nem tévedtünk. Vettünk másnapra a repülőre is halas falatokat, mivel már ugye tudtuk, hogy az ANA gépen nincs kaja, csak drágán.
Két étterem volt. Mivel az egyikben (egy külön épületben) láttuk, hogy a nő a konyhapulton pelenkázza újra a gyerekét, kétségek merültek fel bennünk, hogy éhesek vagyunk-e. A másik helyen nem kapott volna instant szívrohamot egy ÁNTSZ-es, szóval ide ültünk le. Bár a hal nagyon finom volt, valóban extra, a levesek hogyismondjam, hát azokra még gyúrniuk kell. Az egyik leves elvileg algás volt, gyakorlatilag alga felengedve teavízzel, a másik pedig tintahal leves – az igazi fekete leves. Ahogy itta az ember, ment jobbra-balra a tinta. Jó poén, hogy lehet jegyzetelni a pálcikával evés után a szalvétára, de a pólómon nem mutat jól az a két pötty, szóval remélem, hogy kijön.
Este elhatároztuk, hogy megint megpróbáljuk a két éttermet, de most odamegyünk előtte és foglalunk. Szombat este. De. Egyik helyen se volt megint hely, se a szimpi halas-tempurásnál, se a furcsa izakayában a próbababákkal, foglalni se tudtunk pár órával előre. Elmentünk a Kokusaira, ahol megvettük, amire még szükség volt, ajándékok meg ilyenek.
Hazafelé betértünk egy tápoldába, ami már az első naptól szimpi volt, de ugye mindig mást reméltünk. A vacsoraisten nagyon azt akarta, hogy itt együnk és igaza is volt. Fincsit ettünk, hangulatos helyen, nem a fél vesénkkel fizettünk és gyors volt a konyha, minden passzolt (kivéve a csirkecomb, egyszerűen itt csirkét nem képesek jól elkészíteni).
Későn értünk haza, de még várt ránk egy hangulatos kis csomagolás ugye, másnap kora reggelre repülőjegyünk volt.
