teljesen más világ ez, mint Malájzia volt, sokkal jobb.
szombat reggel kimentünk a Singapore Polo Clubba, mert úgy tudtuk, díjugrató verseny kezdődik és lebeszéltük, hogy azon is fotózhatunk, nem csak a délutáni pólóversenyen. hát ez annyiban stimmelt, hogy verseny volt, csak éppen díjlovaglás. reggel 7:30tól 1:30ig mentek a lovasok, volt egyszer egy 10 perces szünet. a végefelé már rekkenő hőség volt.
volt 3 knabstrupi is, egy osztrák lipi és egy hafi. mint kiderült, csomagban vettek lovakat Németországból, azok között voltak.
délután be akartunk menni a városba a póló előtt, de mint kiderült, a díjugratás is azzal egyidőben volt, így inkább pihentünk kicsit a szobánkban, ami nagyon közel volt.
a pólóverseny elhúzódott estig, így ott sötétedett ránk és este már nem volt energiánk sehova se menni.
vasárnap reggel végre a nyakunkba vettük a várost, kemény napunk volt.
emeleti kertek a városban
először elmentünk hajókázni egyet az itteni folyón, ami alatt láthattunk a F1 lelátókat, a Marina Bay Sands hotelt (tudjátok, a tetején a feszített víztükrű medencével), a belvárost, tök jó volt.
ezután Sentosa szigete jött, ez kb. olyan, mint egy nyaralóövezet kombinálva egy vidámparkkal. nem olcsó, de abszolút megéri.
beültünk egy helyi bárba, amivel használhattuk a párnás napágyaikat, ittunk egy fini koktélt és miután összecsíptettük magunkat a helyi medúzákkal, kipróbáltuk a habfürdős medencét is, ami egy kiszuperált régi facsónak volt :)
voltak vicces táblák egy csokorral
totál leégtünk, nem csoda így az egyenlítő környékén délben. befújtuk magunkat, semmit se ért kb., illetve nem tudom, anélkül hogy néznénk ki, mert most is vörösek vagyunk.
valami halloweeni buli volt, zombifutás, a népeknek ki volt jelölve egy kb rész, ahol futniuk kell a strandon, rájuk erősítve két cetli lógott. néhol volt egy csapat (meglepően jól) zombinak sminkelt emberrel, akik ha elkapták mindkét cetlidet, kiestél.
felmentünk libegővel egy hegyre, aztán onnan ilyen kis nyári bob izével le. erről nincs kép, me pityeregtem felfelé, kicsit para volt :D
elsétáltunk az ázsiai kontinens (szigeteket nem figyelembe véve) legdélebbik pontjára, de pont olyan volt, mint bárhol máshol :)
ezután rongyoltunk vissza a pólósokhoz még egy órát fotózni. az időjárás nem volt a barátunk, de még mindig jobb volt, mint szombaton.
este bementünk a városba a Gardens by the bay két darabos futurisztikus épületébe. tartom, hogy engem lenyűgözni, ennek a helynek sikerült. az egyik rész sima botanikai kert, de mégis olyan, amilyet még biztosan soha nem láttál. de a cloud forest az valami csoda. egy hatalmas, 7 szintes gyalogtúra, mint valami ufós filmben vagy nem tudom. lámpákkal, párásítókkal úgy megoldva, hogy mesés az egész, miközben az egész egy üvegbúra alatt van és látod a Marina Bay Sands hotelt és a Flyert, Singapore óriáskerekét.
Marina Bay Sands (egen, a teteje a medence)
a virágokra fel lehet menni, csak nem volt időnk
a botanikai részleg
Cloud Forest
hát nem mint egy UFO?
az épületegyüttes felülnézetből
innen vissza kellett rohannunk a hotelbe, a nagy obikat csak béreltük és jöttek értük. alig értünk oda, rohantunk át utakon a buszhoz meg minden, tiszta eksön volt :D
Singapore Flyerből a város
majd hogy jó legyen, visszautaztunk szinte a botanikai kerthez és még éppen elcsíptük a Singapore Flyer végét, teljesen egyedül voltunk egy 28 személyes üvegkalickában és megnézhettük a kivilágított várost még egyszer, utoljára. illetve a fenéket, ide vissza akarunk jönni.
hulla fáradtan kerültünk megint ágyba és hajnalban keltünk, átrepültünk Balira. folytatás innen következik :)