isteni napra ébredtünk, esett szinte egész nap. kimentünk szépen a versenyre, semmi extra nem volt. rájöttem, miért nincs olyan fasza hangulat: nincs zene. semmikorsenem. fotós még több lett az utolsó napra.
nagy hírt kaptunk reggel. felhívtuk a Vietnam Airlines-t, mert az utolsó társaság felel a csomagért és a matricák alapján ők hozták, hogy erősen összetört a kicsi lelke az enyémnek. később visszahívtak, hogy megtárgyalják. az eredmény az lett, hogy holnap kapok egy nagyobb, kemény fedelű új bőröndöt, a hotelbe leszállítva. kiváncsi vagyok, milyen lesz, de gondolom, nem valami leselejtezett szart adnak.
valami előnye csak volt ennek a marha repülési rendszernek, amit letoltunk: nincs jetlag. nem közepes, nem kicsi, semmilyen. reggel 8kor ébresztőre keltünk és fáradtak lettünk a nap végére (12 óra mászkálás után), de napközben nem ásítoztunk, nem voltunk álmosak.
mintás hordók @ Yoyogi-park
na nézzük, hol tartottunk.
a repülés nem volt húha meg semmi, végigaludtam kb., nem ablaknál ültünk, hanem középen (Boeing 330-300 és nem volt B széksor, ezt nem tudom, miért), a kaja semmi extra nem volt, de rossz se, a japcsik is szépen aludtak. kicsit felébredtek akkor, amikor ránéztek, tudunk-e pálcikával enni, de onnantól nem voltunk érdekesek.
mivel így szerdán, 27én délután érkezünk csak Tokyoba, teljesen át kell szervezni a programunkat. kicsit se dühítő, hogy ezt most a repülőn akkor írom, amikor már a kezünkben lehetne mindkettőnk új fényképezőgépe. örülünk Saigonnak, nem is kérdés, egy hónapja rágom a fülét, hogy menjünk el egyszer Vietnámba, de nem így és nem most gondoltam, valamint nem csak ennyi időre.
túl vagyunk az út egy részén és direkt nem a felét mondom. próbálom sorban összefoglalni.
rossz idő volt Zagrebban, ezért nem ment el a QR 947es járat, aminek az útvonala egy Budapest-Zagreb lett volna (ez jött Dohából), valamint a QR 948as úgy kellett volna Budapestre érkezzen, hogy onnan jön, tehát Zagreb-Doha-Budapest. na ehelyett a mi gépünk lett a QR 947es és útnak indultunk Zagrebba egy laza órás késéssel. egy órát álltunk ott a hóesésben, hogy felvegyük azokat, akik nem tudtak eljönni Pestre. ekkor még azt mondták, elérjük a tokyoi QR 804es csatlakozást, de a mi gépünk se tudta tartani a repülési időt, így az egy fél órával érkezésünk előtt felszállt.
ha esetleg valaki nem ismerné ezt a dalt :) higgyétek el, akármennyire kiüt így is ennek a dalnak a szövege, nem akarjátok látni az élő emberes klipet. leszögezném, nem emiatt ez a blog neve, hanem a Hősök (Heroes) sorozat japán főszereplőjéről, aki amikor sikerrel véghezvitt valamit, így kiáltott fel, hogy Yatta!
a yatta jelentése kb. ennyi is, örömöt kifejező szó arra, hogy megcsináltuk, sikerült.
やったあああああ ˙(^ . ^)˙ ~~~~
egyre fogy az idő és fokozatosan elkészülünk a programokkal. az útlevelem sehol sincs még mindig, szállások elintézve, repjegyek fizetve, elmentve. az itiner nagyobbik fele is kész. felfedeztük, hogy Osaka szebb talán este, mint nappal, így nem lesz probléma, hogy esténként fogunk kirándulni. nagyon korán sötétedik Japánban, így max. 6kor vége kell lennie minden versenyszámnak, de ekkor még messze nincs vége a napnak, akkor se, ha a jetlag addigra el kell múljon. Osakát nem tartottuk érdemesnek arra, hogy ott töltsünk 3 napot. van ugyan látnivaló, de mégse annyi, nagyon szellős lett volna a program, ezért repülünk le Okinawára és imádkozunk, hogy ne essen az eső. Kyoto nem maradhat ki a programból természetesen, bár ott szerintem egy hetet el lehet tölteni, de csak egy napunk lesz egy instant városnézésre. vizet nem kérünk ehhez se természetesen.
[kép: Okinawa logo]
alig várjuk már azt a kétnapos kirándulást, amit Okinawa szigetére teszünk. bár ott van a világ 3. legnagyobb akváriuma, benne cetcápával (!), de ide valószínűleg nem jutunk el, egész a sziget másik felén van és magyar jogsival autót bérelni Japánban nem lehet. de azért a strandok gyönyörűek :) és remélhetőleg alig lesz ember, nagyon szezon eleje lesz.
tudósítóink jelezték, minden repülőjegy megvéve, ami nem kis teljesítmény, tekintve, hogy hétszer repülünk, hat különböző reptéren át, három légitársasággal :) csupa ablaknál levő hely, 5:10 + 9:30, 2+2, 1 és 11:30 + 5:35 órányi netto repülési időkkel. nevezzetek mazochistának, de alig várom :D
hello, itt volnánk :)
március végén van szerencsénk kimenni Japánba két hétre. a program kb. a következő lesz:
március
25-26 repülés, érkezés Tokyoba
26-28 Tokyo
29-31 Kakegawa CSI***
április
1 Kyoto
2-3 Okinawa
4-7 Osaka CSI*-W
8-9 Tokyo
9-10 repülés haza, érkezés Budapestre
annyi dolgunk van, hogy egyelőre azt se tudjuk, hogy fog beleférni ennyi időbe úgy, hogy néha azért illene aludni is pár órát :) majd meglátjuk. azt is, hogy hogy lesz netünk.